Stílustanácsadás – Ami mindenkinek jár

Legtöbb honfitársunk még mindig úgy tekint a stílustanácsadás, mint szolgáltatás igénybe vételére, mint valami ördögtől való dologra, ami felesleges luxus a hétköznapi ember számára, ami csak annak jár, aki bővelkedik az anyagi javakban. Sőt, ami még rosszabb, sokan azt sem tudják, hogy egyáltalán lehet otthonra stylistot hívni. A stylistokat – helytelenül – kizárólag azokkal a személyekkel azonosítják, akik a plázákban ingyen kínálják szolgáltatásaikat, a divatlapokban megjelenő divatanyagokon dolgoznak vagy a tévében öltöztetnek.

Ezzel szemben a stylistok jelentős része nem modellekkel és közszereplőkkel foglalkozik és nem bevásárlóközpontok alkalmazásában áll. A személyi stylistok hús-vér emberek számára nyújtanak stílustanácsadási szolgáltatásokat. Nem idegenekként rohannak végig egy óra leforgása alatt egy komplett bevásárlóközponton ügyfelükkel és nem is aggatnak rá hordhatatlan ruhákat. Szánnak időt az ügyfél életmódjának, életfelfogásának, körülményeinek megismerésére. Tesztelik színeit, elemzik testarányait és arcformáját, rendbe teszik gardróbját. Csak mindezeket követően veszik célba a bevásárlóközpontot, hogy együtt szerezzék be mindazt, aminek híján van a fránya gardrób. És teszik mindezt nem vagyonokért, hanem egy-két jobb farmer áráért.

A stílustanácsadás tehát megfizethető és pont neked találták ki. Keresd fel honlapomat és nézd meg, hogy csinálom én a stílustanácsadást! Katt ide: YourStyleGuide – Öltözködési tippek, stílustanácsadás

Kiemelt kép: Free Vector | Woman in fitting room try on clothes in store (freepik.com)

Stílustanácsadás – Ami mindenkinek jár

Pin It on Pinterest