Rólam

A negyvenesek táborát erősítem. Megéltem néhány konjunktúrát és dekonjunktúrát, félig már felneveltem két gyönyörű gyermeket. Ruházkodtam azokban az időkben, amikor mindenki ugyanabban járt és voltam a fogyasztói düh állapotában, amikor végre Magyarországon is megjelentek a fast fashion márkák. Akkor gondolkodás nélkül megvettem mindent, csak mert megtehettem. Boldogan vásároltam, amikor csúcsformában voltam, de akkor sem járhattam meztelenül, amikor néhány pluszkilóval küszködtem.

A hosszú évek alatt a gardróbom óriásira nőtt. Hiába alakítottuk át a házat, hogy megnöveljük a gardróbszoba méretét, mégsem fértek el a ruháim és a cipőim. Akkor döntöttem el, hívok egy stylistot, hogy segítsen rendet teremteni a káoszban. Ez az első találkozás a stylist szakmával (és annak képviselőjével) sorsfordítónak bizonyult. Nem csak azért, mert megszabadultam két 140 literes zsáknyi felesleges holmitól, hanem azért is, mert akkor döbbentem rá, hogy egy jó stylist mekkora hatással van az ember életére. Mikor elment az én stylistom (a mai napig így hívom magamban, pedig mindössze egyszer találkoztunk), napokig jártam a föld felett és időről időre felidéztem a szavait. Rengeteg dologra megtanított, segített megtalálni a stílusomat, de mindenekelőtt magabiztossá tett. A munkadíja azonnal, ráadásul többszörösen megtérült, meggyőzött ugyanis, hogy nem kell lecserélnem a fekete hosszú szárú csizmámat, mert egy igazi örök darab. A csizma még mindig megvan, persze az újra szánt pénzt már rég elköltöttem valami másra. Azóta azonban csak hasznos darabokat veszek meg. Csak olyanokat, amik valóban jól állnak és stílusukban is megfelelőek. Semmi átgondolatlant, semmi feleslegeset.

Közgazdász diplomám van és hosszú évekig foglalkoztam ingatlanfejlesztéssel multinacionális vállalatoknál. Majd jöttek a gyerekek, és mire (óvodába) mentek, megérkezett a dekonjunktúra egyik jelentős hulláma is. A fejlesztések leálltak, s ekkor válaszút elé kerültem. Miközben a hogyan tovább kérdése foglalkoztatott, mindig ott motoszkált a fejemben, mennyi hozzám hasonló nő és férfi van, akinek az életét jelentősen megváltoztathatja egy hozzáértő öltözködési tanácsadó. Végül elhatároztam: én akarok az a stylist lenni, aki ott van ezek mellett az emberek mellett életük sorsdöntő pillanatában, mikor végre rátalálnak a stílusukra, elfogadják és megszeretik magukat, megtanulnak bánni az adottságaikkal és életük egy boldogabb és magabiztosabb szakaszába lépnek.

Beiratkoztam hát előbb a MODART Művészeti és Divatiskola Stylist képzésére, majd ugyanott a Színtanácsadó kurzusra. A szakmát a legjobbaktól tanultam: többek mellett Kiss Márk stylisttól, Császári Zita személyi vásárlótól és Pirityi Éva színszakértőtől. Sosem voltam divatőrült és ma sem tartom magam annak. Viszont rengeteg tudás van a tarsolyomban. Tudom, hogyan kell a divatipar termékei közül úgy válogatni, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki magunkból. Sokakat megtanítottam már arra, hogyan választhatják ki a számukra megfelelő színeket és fazonokat és hogyan alakíthatnak ki kezelhető méretű, jól használható, koherens és gazdaságos gardróbot.

Ha szeretnéd megtudni, hogyan hozhatod ki külsődből a maximumot, én örömmel vállalom, hogy ott leszek melletted. Hogy együtt járhassunk a föld felett…!

Kocsis Éva
személyi stylist, színtanácsadó

Pin It on Pinterest